Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Trianon

1920.06.04. A világ legigazságtalanabb "békéje"!!

1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.
(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában.
A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó. Minden további kommentár nélkül álljanak itt a puszta tények:

 

 

 

Ország(rész)
Terület (km2)
Terület (%)
Lakosság (fő)
Lakosság (%)
Ebből nem "államalkotó" (fő)
Ebből magyar (fő)
A Szent Korona országai (Magyarország és Horvát-Szlavónország együtt)
324.411
100
20.886.487
100
10.835.912
10.050.575
Magyarország
282.870
87,195
18.264.533
87,45
8.310.363
9.954.170
Erdély (Romániához)
103.093
31,78
5.265.000
25,21
2.465.000
1.664.000
Délvidék, Drávaköz, Muraköz, Muravidék és Horvát-Szlavónország (a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz /Jugoszláviához/)
62.092
19,14
4.122.000
19,735
1.366.000
562.000
Felvidék és Kárpátalja (Csehszlovákiához)
61.633
18,9
3.576.000
17,12
1.874.000
1.072.000
Alpokalja (Ausztriához)
4.020
1,24
358.000
1,714
126.000
26.000
Árva és Szepes vármegyék részei (Lengyelországhoz)
589
0,18
24.000
0,115
9.000
1.000
Fiume (Olaszországhoz)
21
0,000065
50.000
0,239
22.000
7.000
A megszálló országokhoz együttesen
231.448
71,345
13.395.000
64,13
5.862.000
3.332.000
Csonka-Magyarország
92.963
28,655
7.516.000
35,87
798.000
6.718.000
 

Mint látható, Trianonban az összes szomszédos nép részesedett az ezer éve létező Magyarországból, még a baráti Lengyelország, a távoli Olaszország és a háborúban szintén vesztes (!) Ausztria is. De elsősorban nem ezért tekinthetjük Trianont a világ legigazságtalanabb "békéjének". Az ország elveszítette területének több, mint 71%-át, hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vasútvonalainak zömét. Odaveszett a lakosság 64%-a, és ami még fájóbb: az új határok mélyén belevágtak a magyar nemzet testébe. Idegen fennhatóság alá került a Kárpát-medencében élő magyarság kereken egyharmada, azaz minden harmadik magyar, ráadásul több, mint felük az új határ tőszomszédságában, egybefüggő, színmagyar területeken élt. Ez azt jelenti, hogy lehetett volna az etnikai, nemzetiségi elvnek megfelelő, igazságosabb határokat húzni, de a győztesek, és főleg a csatlósaik étvágya csillapíthatatlan volt. Ezek az "utódállamok" csak annyiban vállalták a folytonosságot a régi Magyarországgal, hogy megszállták annak területeit, ezen kívül viszont csak egyetlen céljuk volt (és van a mai napig): a "megkapott" magyarok elpusztítása, elűzése. Azóta is - főleg a megszálló országok - előszeretettel sütik ránk az "irredenta" bélyeget (bár sajnos egyre inkább ok nélkül). De vajon belegondoltak-e abba, akár csak egyszer is, hogy ők mit tennének hasonló helyzetben? Íme, ez történt volna például Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal, hasonló "békekötés" esetén.